Nem tudom úgy kezdeni a hajónapló jelen bejegyzését, hogy elkerüljem a közhelyeket. Tehát: felvirradt a nagy nap, elérkezett a várva-várt verseny, a legek legje, a nagy megmérettetés, a Kékszalag! Most már, hogy utána vagyunk, nincs mást tenni, mint várni a következőt.Leszegett fejjel
A Szalag hagyományosan az a verseny, aminek nagy reményekkel vágunk neki, a vége meg nagy lebőgés. A reményeink most is nagyok voltak, a lebőgés viszont a szokásosnál kisebbre sikeredett. Legalábbis most nem szeretném olyan gyorsan elfelejteni az egészet és nem szeretnék akár holnap nekiindulni a visszavágónak (azért holnapután jöhetne...). Csak egy üveggolyót kaptunk.
Hogyisvót?
A mentális felkészítés során a pszichológusommal abban állapodtunk meg, hogy ezen a Szalagon nem fogok okoskodni: megyek előre, leszegett fejjel. Két okoskodást azért kikönyörögtem: betiltottam az északi partos rajtot és kötelezővé tettem a déli partot a nyugati medencében. Volt pampogás, hogy ne döntsd el előre, de hát ki a kapitány?
A legerősebb csapatot hívtam be a versenyre, kiegészítve a mocókkal, akik már tavaly is számot adtak állóképességükről. Az időjárás csütörtök este kiadta magából az összes esőt és szelet, amit a hétvégéig tervezett: ilyen verető esőt talán még nem is hallottam a kajüttetőn dörömbölni, áldottam is Sopikámat, hogy megbarkácsolta a fuxablak beázását. (korábban nem áldottam, hogy nem csinálta meg...).A vihar előtt bepakoltuk a szilárd és folyékony javakat (thx tu Orló, különösen a 40 fasírtos szendvicsért, de feljegyzendő, hogy a Péter által elfogyasztott 20 db-ot jövőre addicionálni kell!) majd az eső elálltával pizzával kényeztettük a testünket a Sekliben. Megcsodáltuk az asszós csajok vadiúj csapatruháját, majd elaludtunk.
A hatórás ébresztő után életet leheltünk a hihetetlen innovációba: presszógéppel főztünk kávét a fedélzeten! Egymást váltva töltöttük termoszokba, hogy isteni kávét igyunk majd, amikor az álmossággal küzdünk. Zuhany hideg vízben - a franc essen bele, utálom, több, mint hatszázezer a kikötőhelyi díj, miért én értsem meg őket? Reggeli szertartásmentesen, ki-ki ahogy hozzájut egy falathoz, sokan kerülgetjük egymást a kajütben.
Aztán fél nyolc után elrúgjuk a partot.Nézegetjük a rajtterületen a szelet, a part mellett alig, beljebb valamicskét fúj. Hosszú rajtvonal, alig tudom megállapítani, hol a vonal. Kiállunk délre, körülöttünk gyűlik a nép, a lövés előtt kicsit eltávolodom, hogy lendülettel tudjak indulni, félig sikerül csak (Dév szerint persze sehogy).
Elrajtolunk, spirituálisan megborzongok, hogy eljött a várva-várt pillanat, aztán kikerülök egy új nyaut, a Vikinget (vilkám an bórd!) és a gyengülésbenfel-erősödésbenle játékkal elkezdünk Kenese felé hatolni (c. TM).
Szar semmilyen szél. A Liberák sem indulnak meg, a partnál szinte semmi.
De azért persze eljutunk Kenesére. Biztonsági bójavétel (okkal!) után kicsit beljebb húzódunk, mielőtt felrakjuk a spít (c. FA.). A spíhúzás előtt Matyi húzza előre a negatív szárat, és hirtelen hátrakiált: irgum! irgum! irgumcsombék! Levi erre persz magától értetődően odaugrik és megoldja. A többiek erre csak annyit kérdeznek: honnan tud ez mayául?
A semmiben ejtegetve igyekszem mélységet gyűjteni, közben persze hihetetlen szpíddel elmegy felettem a Manka, kivel nem bocsájtkozom luvcsatába. Meddig tűrjük még a denevéres grószát? Ez így nem egy osztály, kérem!Az inaktív fázisából reaktivizálódott Dév persze nem mulasztja el a lehetőséget, hogy látva a szitut megkérdezze tőlem: megböszmültél a kormány mellett, vazze? Miért ment ez el melletted? Bosszúból nem válaszolok, mire Dév, a csapat élénk helyeslése mellett új sportág választását javasolja nekem: az erőemelés mellet voksolnak. Az egyetlen kérdés, hogy fekvenyomás, vagy guggolás menne nekem jobban. Kedvesek...
Nagy nehezen elvergődünk a siófoki bójáig, utána krajc a csőig. Rettenetes a helyzet, alig van szél. Befelé igazítunk egyet, ez fizet, a part mellett takkolgatók lemaradoznak. Csoszog a mezőny, nagyon együtt van, egyszer ez, másszor az van elől. De mindig a Pallus, ez persze nem tetszik. A Classicáról meg csak a befutó után hallok, pedig végig mögöttünk levőnek vizionáltam őket. Jó vicc volt.A cső előtt új szél jön, az a döntés, hogy ne menjünk fel északra, mert ott semmi szél nincs, egy pillanat alatt hibásnak bizonyul (első taktikai hiba). A forduló után megint jönnek az erőemeléssel a csapattársak (és még fognak is). Szép sport!
Mindegy, csúszunk át a csövön, mindig más és más hajót irigyelve. A komp előtt hihetetlen lelki nyugalomról adunk tanúbizonyságot, a semmi szélben várva, hogy egy hajókatasztrófa főszereplőivé avanzsáljunk. Marha magas tud lenni a komp a tat előtt 3 méterre... Mondjuk a családi túrán nem így fogom csinálni, annyi szent.
A cső után több a szél, a NW-ben kicsit ejtve igyekszem lefelé távolodni a Praetortól, aki határozottan előttem van. Pallus jóval előttem, de közvetlenül mögöttünk is sok a Nautic. Az Oxygen fokkal jön, a fene vigye el, jön ránk - hogyan lehet nálunk gyorsabb, mikor mi topgénuával megyünk? Bővül a szél, de a spínek még éles. Az Oxygen viszont felrántja a golyót, leveret vele egészen a déli part mellé, aztán ismét fokra vált. Tud ott jó lenni ám! Csak most ne legyen! Egyelőre nem jobb lenn, de a fél szemünket rajtuk tartjuk.
Levi néha pisiltFonyódig együtt a mezőny jó része.
Szavak nélkül
Ekkor azonban Dév felfigyel a vízközépen harsogó két hajóra, és ezért beigazítunk. A mezőnyből senki nem jön velünk, és miután a szélbe beleállva visszafordulunk, jelentős sebességkülönbséggel a boly élére állunk. Szép az élet!
Szegény Sándorom, lesz mit mesélni a sóderben! Én biztos igen csúnya szavakat használnék... Csorgunk a mezőny előtt, amikor újabb felvonása jön a drámának: előttünk délen jön a déli!
Jó kis magasságunkat beáldozva ejtünk délre (nem kár érte!), hogy mielőbb beleérjünk, ami meg is történik: jópofa szélváltó után majdnem a Csuhura tudunk fordulni. Persze ezt is később kapják meg a többiek, ez nekünk mind előny.
Ez a SzalagA Geronimo alattunk hihetetlen sebességgel közeledik, ráigazítok, mintha csak pályaversenyen lennénk, majd még egyszer, hogy örüljön, persze nem örül, mintha mondana is valamit, de a befutó után tisztázzuk, hogy mi nem hallottunk semmit.
Aztán nem erőlködünk vele, annyival gyorsabb, hadd menjen.
Szerencsére van szél az Öböl déli oldalán, haladunk Keszthely felé. Korán meglátjuk a villogót, amit még sokáig fogunk nézni, elérkezik ugyanis a keszthelyi rémálom: nem lehet elérni a bóját. A krajcolás tudományát kikacagja a bója: ha úgy érzem, hogy egy adott szögből már bőven venni tudom, kiderül hogy ádehogy. Aztán a másik takkon ugyanez. Rémálom. A Stefániát meg egy hetvenes cirkálót kapjuk a pofánkba. Kimegyünk délre, de nagyon, az is kevés. Kerítést fontak a bója elé. A Geronimoval karon fogva egymást járjuk a keringőt. Aztán egy északias lengéssel – amivel persze n hajó elcsúszik előttünk – lejutunk a bójához, ahol szépen szellőztettek.
Új fejezet a drámában: elszabadulni a bójától és kijutni az Öbölből. Ha befelé dél volt jó, kifelé is az lehet a nyerő, gondoljuk. És lőn: a legkisebb spínket kiállítva (Orló pisszenés nélkül korrigálja hibáját: megint elforgatva kötötte be a spít, de senki se látta a sötétben és azonnal visszahúztuk...), csúszik kifelé a hajó, a holdfényben látszik, merre több a szél, arra megyünk. Beleérve nagyobb spíre váltunk, sírni tudnék a gyönyörtől, úgy dolgozik a csapat: 40 mp a spícsere! Aztán egyre jobban veretünk dél felé, egyre jobb a szél, amikor megpillantunk egy Naut, azonosítjuk: az Arwen az. Ekkor elkövetem a második taktikai hibát: felmegyek elé, és belemegyek a luvolgatós kakaskodásba, ahelyett, hogy a szél szélén ejtegetve Fonyód felé haladnék a Geronimo előtt. Phürroszi győzelem, hogy végül kiejt alólam. Ekkor ismét közhely következik: gyönyörű spinnakeres menet a vakító holdfényben, ami úgy világít, hogy már-már fel kell vennünk a holdszemüveget. Többen bekenik magukat holdtejjel, és kifekszenek a holdazóteraszra holdazni. Csak nehogy holdszúrást kapjanak...Mielőtt befutunk a fonyódi kikötőbe, meghalzolunk, be vízre. Cikázunk a Manka és a Gero mögött, az Arwen előtt. Az éjszaka vége felé a böszmék szürke arccal próbálják nyitva tartani a szemüket, fél óránként egyszer sikerül is nekik.
És felkel a nap. Erről nem mondok semmit, mindenki látta, aki ébren volt. Netuddki 3-kor bújt elő a kajütből, pihentető másfél órás alvás után. Elég az egy 12 évesnek...
Rettenetesen giccses, csak az Arwen zavar meg a gyönyörködésben. Megint elénk akar kerülni, a fene a perverz vágyait. Persze tiltakozom, valahogy gyorsabbnak tűnik, de nem tud áttörni a takarásunkon. Aztán, mikor látom, mennyire szeretne elmenni, levesszük a nagy spínket, hadd menjen. Aztán, mikor elment, felhúzzuk a közepeset, hogy életben tartsuk a reményeinket, hogy utol tudjuk érni. A remény a majd a befutóban hal meg utoljára.
A cső előtt a Manka, utána a Dzseró, foghatatlan távolságban, Arwen halzol, mi fenn északról támadunk, semmi értelme. Egy technikai hibával tarkított halzolással ébresztgetjük magunkat, a felelős keresése is jó szórakozásnak bizonyul. Széllel átcsúszunk a csövön, megtekintjük a zsűri nélküli zsűrihajót, majd éles menetben a befutó felé fenntartjuk a spít, amíg lehet, majd topgénuára váltunk, amikor már nem lehet. Az Arwenhez persze nem kerülünk közelebb, később megtudjuk, hogy ezzel nem a dobogóról maradunk le, akkor már nem fog annyira fájni.
Merthogy szinte tökmindegy, hogy negyedikek vagy ötödikek lettünk.
A befutóban lelkes Meniscus, három taps (alapvetés: a Meniscus név elhangzását három ütemes taps kíséri!), utána leszerelünk, elbeszélgetünk a mellénk szegődő Geronimoval, biztosítjuk őket nagyothalló képességünkről (ez a Szityu tényleg egy dzsentlmen, mindenkinek legalább ilyen ellenfelet kívánok), gratulálunk is nekik (őszintén), kikötünk, kitámolygunk. Mindenki alatt imolyog a part, amíg megisszuk az összes maradék unicumot. Elbúcsúzkodunk az elmenőktől, a sátor alatt még eszem valamit, mielőtt összeesem a kajütben, a csakaszemétpihentető Dávid mellett.
Aztán délutánra rebootolok, Pipóval megtekintem a Cohiba latnis fokját, röhögök azon, ahogy Orló elengedi a szomszédot (menj..., mondja neki nagylelkűen a kérésére,miszerint elengedné-e, holott a tag arra gondolt, elengedné-e a köteleket), majd ellentmondásosan megesszük a hagyományosan (40 éve?) szar tömegtápot. Hogy miért nem lehet egyszer és mindenkorra kirúgni a felelősöket, vagy ezek osztódással szaporodnak? Esküszöm, nem a szakmám, de én jobbat főzök, és akkor még nem mondtam sokat... Még egy kicsit módosítjuk a tudatunkat, majd polgári időben elveszítem az eszméletemet.
húúú...
Vasárnap pedig gyönyörködünk a légibemutatóban (ugye azt péntek reggel messziről láttuk), majd örömmel üdvözöljük a vitorlázók közé keveredett csőcseléket, és még lendületből tolunk egy bg-t Tihanyban. Jólesik egy kis vitorlázás...Természetesen a kalandok csúcspontja, a verseny legveszélyesebb szakasza akkor következett el, amikor már mindenki azt gondolta, vége az izgalmaknak. Tihanyból visszaérkezve a leszereléskor az egyik autszájder utassal (Zsolti, jegyezzük meg a nevét egy életre) vittem ki a fedélzetről összetekerni a topgénuát, amikoris emberünk jó ütemú rántással kényszerített arra, hogy háttal tompítás nélkül beessek keresztbe a kokpitbe. Koponyalapi törés, gerinctörés, Johnnie Walker... A hirtelen beállt csendben viccelődni sem volt kedvem. Csak hazafelé az autóban kezdtünk el röhögni, röhögünk azóta is.
Leszerelés után habozás nélkül hazaindulunk, hogy a hét első napjaiban kipihenten élvezhessem a szar szervezés által gerjesztett hullámokat. Én mondtam a Kazinak, hogy megcsinálom az élő közvetítést, de nem kellett. Meg is jósoltam, mi lesz a döntés eredménye. Az lett. Olcsó hús- híg lé. Nem biztos, hogy mindenkinek ízlett. Kíváncsi vagyok, a botrány után ki repül. Gyanítom senki, mert ez a hagyomány vitorlázó berkekben. Na de ez már nem a hajónapló témája.
Elkezdtem aktívan várni a következő Szalagot. Addig is van mivel stresszelnem magam: jön a Bajnokság. A francba!
Mégis inkább az erőemelés?
Bejegyzések
1 megjegyzés:
Meniscus! (taps-taps-taps)
Megjegyzés küldése