Tanulni, tanulni, tanulni

Az Izsák Szabit a Kékszalag tréningversenyének tartják, joggal. Ennek megfelelő komolysággal készültünk, péntek este Dév is bejelentkezett, hál’ Istennek. Miért nem lehet jó helyen rajtolni? Hét közben a Meniscus HR osztálya kibővített ülést tartott és meghatározta a 2008-as nagyhajós Magyar Bajnokságra készülő keretet: Orló - fordekk Matyi - árboc Éva - szövőszék Dév - kokpit1 Atis (a fekete ló) - kokpit2 Keptén - kormány A felkészülési programot a következőben határoztam meg: - Dév Éva és K. segítségével egy elméleti felkészítő anyagot állít össze, ami tartalmazza a legénység tevékenységét minden szokásos versenyszituációban és kétfajta (gyenge/erős szeles) időben. - Ezt az anyagot a keret tagjainak kötelezően meg kell tanulnia - Szóbeli vizsga a keret tagjainak - Gyakorlati vizsga a keret tagjainak Na és ez a csapat Matyi kivételével szépen összeállt, helyettesítésével Szilvit bíztam meg. A pénteki bérvitorlázatáson a Termékmix Kupán (oh be patinás versenynév..) a versenyhez nagy reményt fűző Cora csapatot vittük, Éva és LuPé is besegített. Sajnos minden hibát elkövettem, amit csak lehetett, rossz bójára mentem az első futamban, lekéstem a második futam rajtját, a harmadik futamon pedig elvittem a zsűrihajó horgonykötelét. Sebaj, a buli jó volt, az ellátás fejedelmi , a társaság meg jó (Éva, LuPé), a végén pedig a horvát-török EB meccs izgalmai emlékezetessé tették a napot. Pihentető három órás alvásomat hajnali négykor a két méterről megszólaló autóriasztó tette nyugodttá, ami jó negyed óráig ébresztgette a hajókban alvó mormotákat. Jól tette, volt miről beszélgetniük az ébredezőknek. Másnap reggel érkeztek a csapattagok, Dév robogóval, Attis és Orlóék pedig autóval, ezúttal defekt nélkül. A rajtra kicsit későn futottunk ki, ezért nem volt idő bevitorlázni a rajtvonalat, pedig az igen hasznos lett volna. Akkor kiderült volna, hogy a gyenge délnyugati erősebben fúj a rajtvonal víz felőli oldalán. Ezért azt a koncepciót alkottuk, hogy a part felőli oldalon fogunk rajtolni, hogy élesebben, ezáltal gyorsabban mehessünk a felettünk lévő hajóknál. Na ez a koncepció volt hibás. Orló ugyan tett egy gyenge kísérletet, hogy kifejtse véleményét, miszerint a délnyugati erősebben fúj a csőből kijőve a déli oldalon, de azonnal lehurrogtuk, hiszen ő csak egy mancsaft. Húzogasson kötelet az ilyen, ne szóljon bele a taktikusok meg kormányosok dolgába! A víz felől rajtolók az első negyedórában 2 km-t adtak nekünk. Szameg. Mi meg menünk fölfelé, hogy legyen sebességünk. Eljöttünk a csoffasztó Blues meg Matrix mellől, otthagytuk a Rosát, akivel valamiért mindig összehoz a sors, és néhány felelsleges luvcsata után tiszta szélben verettünk Siófok irányában. Referenciahajónk a Praetor volt, aki alattunk ejtve igyekezett a bója irányába pozitívabban haladni. Sajnos vonalban nem maradt le, mi viszont vonalban folyamatosan emelkedtünk el tőle. Előttünk a Kishamis mutatta a nem fényes jövőt. Kerestünk egy csíkot, amin igazíthattunk egyet az északi part felé, de ekkor már látszott a tragédia. Az Arwen spíjét felismertem messze alattunk, de ott volt még egy ismerős Nau spí, mint később kiderült, a Fantomé. Hosszan húztuk az igazítást, hogy aztán bekbordon tudjuk venni a kenesei bóját. A Praetor is meghalzolt nem sokkal utánunk, előttünk volt és alattunk, de még mindig tompábban haladt. A szakirodalom szerint le kellet volna maradnia, de úgy látszik, a borbíró nem olvasta azt a könyvet, amit én. Előttünk is vették a bóját. Még mentünk a bójára, amikor elhúzott mellettünk a Manka, a több előttünk levő hajót nem láttuk. Topgénua ki, spí levétel, technikai problémák nélkül, gratula a fordekknek. A bójavételnél a Fifty-fityt kerüljük kívülről, akinek nem tiszta a belső hely fogalma, mindegy, adunk neki, még ha nem is jár, oszt otthagyjuk. Majoros Beának köszönünk még, ez is kritikája a rajt stratégiánknak. A francba. Jött a dilemma, visszafelé merre érdemes haladni. Még a bójavétel előtt láttuk, hogy a rohanógépek közül volt, amelyik igazított egyet a cső felé és úgy fordult Siófok irányába, mások a part melletti takkon Aliga felé haladtak. Nekünk jobbnak tűnt az előbbi variáns, így nem sokkal a bója után kifordultunk. Láttunk magunk előtt egy szelesebb övezetet, arra igyekeztünk. A környezetünkben volt a Praetor (előttünk) és a Matrix (kicsit mögöttünk). A Praetor nem bírta a feszültséget és dél felé takkolt egyet, keresztezve minket, és nem fordult ránk, ami neki hibázást, nekünk szerencsét jelentett. A távolság jóval több az általam becsült 3 hajóhossznál: igaza lett Dévnek. Türelmesen húzzuk még a takkot, beleérünk a szélbe, abba fordulunk. Forduló közben topgénuáról fokra váltunk, szép csere. Mögöttünk a Matrix laza forstágú topgénuával, nem tompább és nem gyorsabb, pedig annak kéne lennie. A fene érti. Jó a játék, még így a középmezőnyben is élvezetes a versengés néhány ellenféllel. A Matrixot abvindbe rakjuk. A türelem meghozza gyümölcsét: a Praetor sem tud elénk fordulni, sőt, lekeresztezzük és abvindbe tesszük. Megfordul, mi is, és így egy hármast képezünk egy darabig, amíg a Matrixnál el nem szakad a cérna, és ki nem fordul az északi part felé, elmenve az üveggolyókért. A Praetor változatlanul toppal, élesebb, de legalább nem gyorsabb. Semmit sem értek. Mindegy, tudjuk tartani, pedig attól tartok, legyalogol minket. A siófoki bója előtt létszámellenőrzést tartunk: a Praetor mögöttünk 3 hajóhosszal, a Matrix északon igen kicsinek látszik már, de a cső felé látszik egy fehér Nau. Csak nem a Zoxigén, akit láttunk spível a kenesei bójára menni előttünk? Nem lehet más. De miért nem ejt a bója felé? Akkor ez mégiscsak egy turiszt? Siófok felé haladva egyre erősödik a szél, eléri a 9 csomót is. Nem lehetett rossz döntés a déli parton végigjönni, ebből ez a tanulság. Jegyezzem meg! A Praetor előtt vesszük a bóját, a fehér Nau kihagyja. A Matrix nagyon lemaradva jön kettőnk után. A Praetorral még nincs lejátszva a meccs. Innentől kezdve csak jókat csinálunk, ezt is meg kell jegyezni: ilyen 9ktn SW-ben egy rövid, de tényleg rövid igazítás a déi part felé, hogy jobban a szél felől legyünk, majd SB a tihanyi bója felé. Tudjuk, hogy a szél fel fog kiflizni, mert a csőből a SW legyezőszerűen jön ki. A Praetor nem igazít, de ezzel együtt maradozik le, mert Dév magyarázata szerint mi minden frissülést előbb kapunk. De jó nekünk! A mancsaftéria jól kiüli a hajót, Éva matrózszendviccsel örvendezteti meg a tagokat. Én kettőt kapok, mert annyit kérek. Orlónak erős a hagyma, fene a kényes ízlésébe. Marhára élvezem, hogy lépünk el a Praetortól, kezdem érezni a Colombus fokját, amire annyit prüszköltem a múlt hétvégén. Nem lehet vele a megszokott élességet produkálni, de legalább van sebességünk. Szép az élet, hagymaszagú a büfike. A szél valóban a tőle elvártnak kiflizik fel, a vége előtt még rá is engedünk a vitorlákra, hogy pont a bójára tartsunk: nem kellett volna, újabb tanulság: legyen tartalék magasság, mert pont rosszkor visszalenghet a szél. Vissza is leng, így közvetlenül a bója előtt két fordulóval adunk le az előnyünkből. Bójavétel, majd egy retardált spíhúzás (a bekészített spífal beakad a szálingba), azonnal vissza is vonom a fordekk gratulációját. Ezzel meglóg a Zoxigén, mert kiderült, hogy akit Siófoknál láttam, az mégis ő volt. Tetemes az előnye, persze szeretnénk megverni, ha már kihagyta a siófoki bóját, de reménytelen a helyzetünk. Ha nem hibázik. De. Kettőt is. Először felmegy luvcsatázni a bal oldalra a Kékmadárral, teljesen értelmetlenül, miközben én szépen ejtegetek az erősödésekbe (vannak rendesen!) a befutóra (jól teccett hallani: EJTEGETEK!). A végén már annyira fenn van, hogy hátszélben kellene lejönnie, vagy halzolnia. Minket elenged a Pengő (másnap Tihanyban meg is köszönöm neki), jó ütemben rohanunk, nincs pisszenés a hajón. Rettenetesen izgalmasan alakul a végjáték: ha nem hibázik és kihasználja helyzeti előnyét, akkor hajóhosszal ver meg, ha rosszul dönt, centiken múlik majd a helyezés. Rosszul dönt: először leveszi a spíjét (vajon miért) , majd a hátszélből fokkal áthalzol bekbordra, ettől rettenek meg, mert ha marad így bekbordon, akkor lekeresztez és nekünk annyi (meg még három hajónak, akin átgázol) de nem, közvetlenül a vonal előtt visszahalzol stejerbordra. Így marad a sebességünk és pozíciónk, már csak egy rövid fohász, és hallom, ahogy Csillamama diktál: Meniscus, Oxygén! Három ütemes taps. Hurrá! Levesszük a spít, és a Zoxigén felé kanyarodva még átordítok: vettétek a siófoki bóját? A válasz természetesen igenlő. A parton majd Netuddki és Szilvi leteszi a nagyesküt, hogy ők nem vették le a szemüket a hajóról, amelyik nem vette a pályajelet, egész addig, amíg a nevét nem tudták leolvasni: Oxygén volt ráírva... Valamiért hajlok rá, hogy nekik higgyek. Ennyit a sportszerűségről. Kikötöttünk, kiszálltunk, Dév elhúzott és elkezdődött a szabadidős tevékenység. Kényeztettük a testünket és módosítottuk a tudatunkat. Én kis hezitálás után engedtem a fux szirénként hívogató csábításának és mintegy másfél órára elvesztettem a tudatomat. Ezalatt ki kávézott, ki fürdött a tóban, életkortól függően. Ébredés után még egyszer kávézásra kényszerítettem a felnőtteket, akik jót nevettek a fizimiskámon. A kávézás nagyon hangulatos volt a Helkában. Füred csillogó-villogó, nagyvilági hely lett, kezdem megszokni és megszeretni az új arculatát. A napból hátravolt még a kiosztó és a vacsora, egyiken sem voltam érdekelt (méghogy sertéstarja!) majd a (számomra) meglepetésként orosz győzelemmel végződő holland negyeddöntő a foci EB-n. A végén még én is az oroszoknak drukkoltam, pedig a hollandok továbbjutására vágytam. Mindegy, ez van győzött a jobbik és kész. Orlóék Szilvi akaratának megfelelően még este hazautaztak. Hiába na, ha asszony van a háznál, akkor annak szava az úr. ©K. Vasárnap aztán édes ötösben (Atissal) tettünk eleget a hőség parancsának: kimotoroztunk a Hajógyári öbölbe, napernyő, horgony és fürdés. Megunás után bablé, hazaspí, (9 ktn, W) 4 perces élvezés, kikötés és 2 órás nagynyomású takarítás. Szép lett. Szeretem a komplett programokat. Csak rajtolnék jó helyen...

Vannak még bajok

A tavaly bevált elmélet mentén idén is igyekszünk a pályaversenyeken készülni a bajnokságra. Ez az „A” csapat megjelenését feltételezi, de ezzel eddig voltak problémák. A Kereked OD Trophy kiváló alkalmat nyújtott volna a gyakorlásra, de csapatunk tartalékosan állt ki most is: Éva megint Péterszitter, Matyi pedig egyébirányú.

Egyre erősebb a mezőny, fel kell kötni a gatyánkat!

A megrendelt vitorláink még nem készültek el (jún. 27-re igazolták vissza), így a Colombus tulajától, Tamaskó Gábortól kértem kölcsön egy fokot. A hajót nem találtuk Fűzfőn, kiderült, hogy bérvitorlázik és éppen a THE-ben van. Odaszaladtunk és meg is kaptuk a vitorlát. Köszönjük, Gábor! És ha már ott találtuk a Mátrixot is, Bakos Gyuritól köcsönkértem a miénknél kisebb és még kisebb gennakereit. Odaadta, köszönjük, Gyuri!
Tihanyban már olyan szél fújt, hogy a két NAU nem vállalta be a visszautat Fűzfőre, turisztokkal a fedélzetén.
Még Tihanyban voltunk, amikor telefonált Litkey Bence (Benő, Apuka stb.) hogy a hajónál van már a Szöviben. Megbeszélésünk volt az új vitorlák tárgyában. Igyekeztem átadni neki azt tapasztalatot, ami az általa készített vitorlákkal kapcsolatban összegyűlt 3 év alatt, amiről Dévvel fél napot beszéltünk, de reakcióit és arckifejezését látva erős kétségek gyötörtek, hogy a kötőszavakon kívül más is megértett-e. Én megtettem mindent, amit tudtam.

Miközben Benővel beszélgettem a sátor alatt, Netuddki, aki már lefelé is húzta magát az autóban, egyre gyatrábban nézett ki: szörnyű hasfájás gyötörte. Anyjával konzultálva gyors döntést hoztak: irány Budapest! Egyetértettem: rettegek, nehogy perforált vakbélgyulladása legyen valamelyik családtagomnak (Nagyi iszonyú kínok közepette abban halt meg 87 éves korában). Atis vezetett, én hátul ölelgettem az elesett verebet, aki egy jóízű hányással tette színesebbé az utat. Évával a polgárdi lehajtónál futottunk össze, a gyermek átadása után ketten kétfelé. Pénteki apuka voltam, rövid láthatás után visszaszolgáltattam közös gyermekünket.

Este a foci EB-t néztük, fantasztikusak voltak a hollandok. Aztán elkezdünk várni a Hoffmannékra, akik hamarosan (2245...) meg is érkeztek, hoztak finom pogácsát és málnás süteményt (el is fogyott a hétvégén mind egy szálig).

Éjszaka olyan viharban aludtunk, hogy csak na. Hajnali ötkor zárták el a csapokat.

Reggel időben megérkeztek Orlóék (jó kis kerékcserével csapatva szét az utazás egyhangúságát) és megjött Dév is.
Kihajóztunk az elvileg Csopak előtti rajtterületre, ami a gyakorlatban szokás szerint jó messze volt Füredtől. Maradt még hajtóanyag az éjszakai viharból, 11-15 ktn a mi műszerünk szerint. Örültünk, hogy vannak kisebb spíink.
Kitekertük a vitorlákat: hát kölcsön fokról jót vagy semmit! Jelen esetben semmit. Versenyzésre alkalmatlan, a túrázás viszontagságait viszont kiválóan tűrő vitorlával indultunk harcba. De legalább volt mivel harcolnunk.
Nem vagyunk sokan, de azért akad, akik alázzon. Galántha Gergő (Classica), akit Dév ismer Földvárról D’Albinival, gyorsak, mint a mérgezett egér, Sopi viszi a Fantomot (a Zoli nagyon vigyorog rajta), ők is gyorsabbak. Ezek szerint nem mindegy, ki fogja a kormányt, de ezt csak halkan mondom, mert szavamon fognak.
Az első futamban csak azért verjük meg a Classicát, mert haváriájuk van a második hátszélben: kioldódik a spifal sznepseklije, a leeső halfej meg naná hogy beszorul az első száling deltájába. Este elmesélik, hogy végül rászánta magát valaki, hogy pőrén felmásszon és kiszedje. Nem kis teljesítmény, de ez azokban a körökben szinte említést sem érdemel. Sopi viszont lever, nem rossz a hátszeles taktikája (élesen kimegy a jobb oldalra maj visszahalzol elénk).
Említést érdemel még az az Eliott, amelyik útjogtalanul majdnem belénk jön. Dermedten ülök a kormánynál, mikor a grósz takarásából feltűnve mintegy négy méter távolságról rohan belénk, tartom az irányt, majd az utolsó pillanatban leejtve elrántom a seggünket előle. Huh. A kormányos „bocs, elbambultam!” magyarázattal szolgál. Kösz.

A második futamban nincs havária a Classicán, meg is nyerik a futamot. Második a Sopi, mi a harmadikok. Jó, hogy a Taxi is indul, így nem vagyunk utolsók.

A harmadik futamban megmozgatom a testem (következmény: keddig izomláz), Dév kormányoz. A mellém beosztott Szivi persze ennek nem örül a nagy testemnek, hát még amikor mancsaftként is osztom, majd amikor visszaszól akkor elkezdek erőből politizálni. Mindegy, csak nem szeret ki belőlem (30 éve nem teszi). Így is harmadikok vagyunk. Ennek okát Dév abban látja – többek között – hogy nem tekertem ki időben a fokot a rajtnál. Naná, hogy nem azt emeli ki, hogy milyen gyorsan kibogoztam a betekerőt, ami miatt nem jött ki. Kormányos fajta.

A futamot Szilvi teszi emlékezetessé, akinek összezavarodnak a bitjei, ezért a lébója előtt 100 m-el minden előzmény nélkül elengedi a spífalat, aminek persze azonnal látványos következménye van: leesik a spí. A másodperc törtrészéig tötyögés a fedélzeten, hogy most jajmilesz, aztán kellő hangerővel megkérem Szilvit, hogy csapja le a stoppert, a lemerevedett Atist meg hogy ugyan már húzza vissza a spít. Megcsinálják, semmi gáz, azt leszámítva, hogy Szilvi egy életre muníciót adott nekem a kárára történő élcelődésre. Természetesen éltem és élni fogok a lehetőséggel, ezzzel majd megtanul együtt élni, amíg ki nem szeret belőlem.
Aztán persze rendesen levesszük a spít.

A futam után irány Kereked. Kikötés után rendezzük a nevezési díjakat, Verébbel így egyeztünk meg, hogy ne kelljen pénteken átcaplatni Sopakra. Inernetes nevezés forever! Kötetlen baráti beszélgetéssel múlatjuk az időt 1900-ig, amikor elfogyasztjuk a mexikói sertésborda c. ételkölteményt. Én hithű mohamedánként persze csak a köretet: insallah!

Aztán jól nem megyünk el az alsóörsi Harley-Davidson fesztiválra, helyette inkább bevetjük magunkat a hajó gyomrába, ott módosítjuk a tudatunkat. Pipó is csatlakozik, biztos nosztija van. Jó a buli, kacagunk.

Amikor idejét érzem, előrekúszom, a többieket meg kis idő múlva a bulikiller Atis zavarja el aludni. Lassan csendesedik el a hajó, záróképként még Szilvi érzi úgy, hogy jó ötlet kint az esőben aludni, de mikor mindene elázik hajlik rá, hogy eleget tegyen Orló könyörgésének és ezzel vége a napnak.

Másnap reggel félretéve Dév 0900-es ébresztőre vonatkozó viccét, időben felkelek. Nagy örömmel konstatálom, hogy előző este egyáltalán nem estem bele a Balatonba, így megszakadt a hagyomány. Szokásos reggeli menet, aztán gyí, megint hajózunk a rajtterület felé.

Az első futam meglepően jól jól sikerül: megnyerjük. Persze hozzá tartozik, hogy a Fantomot már nem a Sopi, hanem a tulaj kormányozza (csendet kérek!). A Classica a befutó hátszélben még próbálkozik, de sikerrel visszaverjük minden kísérletét. Lett is Meniscus a befutóban! De azért a sikert mindenekelőtt Orlónak köszönhetjük aki az első hátszélben elforgatva kötötte be a spít.

Az igazi alázás: a fotót az Arwenről készítették...

Rettenetes látvány volt a kormány mellől nézve, de mivel haladtunk, nem nyúltunk a speciális rendszerhez. Az Arwen közben ugyan jött ránk, de nem tudott a bójáig megelőzni. Úgy látszik, az Orlovits-Tóth Csantavéri páros valamilyen antispi tablettát vett be mielőtt lejöttek. Orló is beírta magát a történelemkönyvbe, gyakran tartunk majd felolvasást. Lesz miről decemberben beszélgetni az „emlékeztek, amikor...” esten. Libatöpörtyű mellett persze.

Befutó után, a következő rajtra várva Szilvi tesztelte a türelmemet. A menetiránynak háttal állva a szövőszékben egy hullám miatt elveszítve egyensúlyát, szándékosan jól beverte a nyakát, majd a hátrabicskló fejét a kajütablakba és a felette levő terelőcsigákba. Jó, hogy nem lett bajuk.
Orló persze aggódást mímelve percekig kérdezgette a kajütbe berogyó magatehetetlen Szilvit, aki direkt cukkolván őt nem válaszolt. A díjkiosztóra várva aztán Szilvi röhögve mesélte, hogy percekig sötétség volt. Johnny Walker.

A második futamban elfoglaltuk a szokásos harmadik helyünket a Classica és az Arwen mögött. Ebben én is nyilván ludas voltam: nem élesedtem föl időben a rajtjelzés után. Mai napig nem értem, miért. Jóvannajóvanna.

Futamok között persze látszattelefonok Évának, hogy mi van a gyerekkel. Megnyugtató, hogy már kórházban vannak. És hogy semmit sem javul az állapota. Ilyenkor igazán jó vitorlázni.

Befutó után full cuccal vissza Füredre, jó kis éles menet a nagy spível, időnként ejtegetnem is kell, hogy ne dőljünk fel. Élvezetes, élvezetesebb, mint bármelyik futam. De azért nem lettem turiszt!

Gyönyörűen leszereljük a hajót, mindenki némán teszi a dolgát, a bérvitorláztatás megtanít értékelni ezeket a pillanatokat. Kikötés, pakolás, át Csopakra a kiosztóra. Ott az óvások miatt késik a program (várakozás közben zizeg a tömeg: láttátok a Meniscust? gondolom Orló művét emlegették...), de eljő a pillanat és átvesszük a bronzérmet.

Amit én a Netuddki

 hányós-fosós vírusa emlékének ajánlok.

Hurrá! Hurrá! Hurrá!

Thanks for my Mother!
Thanks to my Father!
Thanks to our Sponsor!

Látszik a fény az alagút végén.

Sikerült megállapodni a Doyle-Raudaschl cég képviselőjével, Pető Endrével, hogy az anyaghiba miatt megsemmisült fokunkat pótolják egy vadonatúj, nekünk varrt fokkal, és az anyagot nem, csak a gyártás költségeinek egy részét: 200000 Ft.-ot kell kifizetnünk. Nem rossz, konzultáltam Évával és elfogadtuk. Endre új anyagot ajánlott, a Dimension-Polyant FLEX Pen Race nevű új fejlesztését, melynek specialitása a benne 20, 30 és 90 fokban elhelyezett teherviselő szálak, ennek köszönehetően a nagy teherbírás és tartósság. Horizontális szabással fogják varrni, azt állítják, hogy így kedvezőbb lesz a vitorla alakja, valamint a kevesebb varrás (nem is varrás, mert ragasztani fogják valamilyen lézeres eljárással - hogy mik vannak! egy kicsit azért tartok az új dolgoktól, de hinnem kell a szakembereknek) miatt kevesebb a hibalehetőség. Érdekes, én azt tanultam, hogy a versenyvitorláknak a TRT (triradiál) szabás az optimális, de ha ő mondják...

Azonban a foknál nem álltunk meg, hiszen a grósz is abból az anyagból készült, mint a fok, és bele van kódolva a vég, eddig is rengeteget javítgattuk, szét fog menni, le kellene cserélni. Kértem erre is ajánlatot Endrétől, meg is küldte írásban. A két vitorla ára így 576000.- Ft., ami első ránézésre nagy pénz, de reálisan tekintve egy remek ajánlat. Megint konzultáltam Évával, aki azt mondta, egyszer élünk, meg hajózni muszáj... Szóval igent mondtam.

De.

Ha már lúd...

Felhívtam Matyit, aki Madridban vette fel a telefont, és megkérdeztem, emlékszik-e a felvetésére, miszerint esetleg némi reklámozásért cserében esetleg beruházna egy új gennakerre. Merthogy a meglévő csak nagyon korlátos szélirány-szélerő tartományban használható hatékonyan. Kis szélben nem áll ki, nagy szélben kezelhetetlen, nem lehet vele élesen menni stb.

Emlékezett.

Megkérdezte, mibe fájna ez neki.

Elkezdtem az egyeztetést megint a Petővel, hogy ha egy új gennakert hozzácsapunk a rendeléshez, milyen óriási kedvezményt tudna biztosítani. Elmondtam neki, mire kellene (mondjuk úgy allround), mire ajánlotta a bevált 120 nm-es snittjüket.
Osztott szorzott és mondott egy árat.

De.

Ha már lúd...

Vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam, csapjon már hozzá még egy gennakert. Ugyanis sokat beszélgettünk arról, milyen jó lenne egy kicsi gennaker, amit 6-os, 7-es szélben is fenn tudnánk tartani, reffelt grósszal, amikor már mindenki inkább a kikötői kocsmába vágyik, mi meg rohanunk szépen stabilan, tudunk halzolni stb.
Endre megint osztott szorzott, kivont és mondott egy árat. A teljes megrendelés, a négy vitorla másfél millió forint. Ez egyrészt természetesen rengeteg pénz, másrészt viszont egy igen kedvező ár. A North 3DL fok a Bakosnál (kaptam tőle is írásos ajánlatot) 4300-5200 USD, a grósz 7700-9100 USD, a gennaker 4570 EUR, Horváth Laci ennél mintegy 10%-al olcsóbb. Minőséget tekintve viszont a Doyle alig marad le ezektől. Szóval minden nézőpont kérdése.


Megint felhívtam a Matyit az árinformációval, aki megbeszélte a projektet Ricsivel, hiszen az egészet a közös cégük, a PCland fizetné, és végül azt mondta nekem, hogy vágjunk bele.




HURRÁ!

A Zwack meg bekaphassa.

Aztán Dévvel egy fél délelőtt beszélgettünk Skype-on, hogy összeszedjük tapasztalatainkat, melyeket felhasználva elkerülhetjük az előfordult hibákat, hogy még nagyobb örömünkre szolgáljanak a vitorlák. Egy oldalt teleírtam...
Aztán felhívtam Szagyit (Vörös Szabolcs, a Gottifredi-Maffioli mo-i képviselője, aki a futókötélzetet szállította), hogy fuxoljon még 4-4 m-t a spísott végéhez, mert az bizonyos szituációkban rövidkének bizonyult, meg felhívtam a Litkey Bencét, aki a Doyle szakmai részét képviseli, hogy időpontot egyeztessek vele, amikor egyrészt az elképzelései szerint beállítja a Meniscus riggjét, másrészt felolvassam neki azt az egy oldalt. Kicsit hízelegtem neki, hogy lelkessé tegyem, nem tudom, sikerült-e.

Szóval összefoglalva:

• új fok
• új grósz
• új spí 120 nm
• új spí 90 nm

Kéne még egy új topgénua... (jóvanna csak viceltem. Más azt se szabad? Jó kedvem van, na.)

Most pedig nagyon izgulok.

Velorex

Ugye megsemmisült a fokunk az Évadnyitón, így kétségessé vált indulásunk a következő hétvége versenyén, az OKI Kupán (Szilvi képei itt). Ez pályaverseny, amit kötelező edzésnek szoktam előírni az „A” csapatnak. Dév igazoltan hiányzott Kolos bárányhimlője miatt, Éva ismét Péter sofőrjeként teljesített szolgálatot, Levi és Szivi idén még le se dugta az orrát a hajóra, a hajó pedig beteget jelentett. Azért elindultunk és gyűjtöttünk is pár hasznos tapasztalatot.

Vízbe esni nem jó.

3+2 futamos pályaverseny, trapéz pályán. Szél SW 8 ktn körül (a szélcsend miatt visszalőtt első futam után alakult ki).

Első futam: a rajtjelzések körüli mizéria miatt OCS, ugyanis elrajtoltunk a mezőnnyel a rajtjelzésnek gondolt lövésre, mint kiderült, korán, visszafordultunk, majd látjuk a szemben rajtoló hajókat, erre visszafordulok, naná, hogy a vonalon kívül... Mindegy, végigcsináljuk a futamot, szörnyű kínlódás: a Szityutól kapott fok kicsi, az első éle mintegy 1 m-el rövidebb a kelleténél, teljesen fel kell húznunk, hogy be lehessen tekerni, az alsó éle a fedélzet felett egy méterrel, nevetséges látványt nyújt: mintha valami zászlót húztunk volna fel. Meg is van az eredménye:látványosan lassabbak vagyunk mindenkinél. OK, próbálkozzunk a topgénuával, azzal van sebességünk, de mintegy 10-15 fokkal tompábbak vagyunk. Nem fizet krajcban... Na mindegy, teszi mindenki a dolgát, persze az orrmancsaftnak meggyűlik a baja a spinnaker-topgénua kombóval, még meg is magyarázza, erős hanghatást kiváltva hátul. A befutóban még spível lenyomjuk a Fantomot, enyhe gyógyír valós sebeinkre.

Második futam: másfél perccel a mezőny után rajtolunk. Pályán fizet... Az történt ugyanis, hogy a befutó után várakoztam a következő rajtra, majd audiovizuális információk alapján a legénység megkérdezte, hogy nem megyünk-e el a rajtterületre, ami persze nem a befutóban volt, ahogy én hittem... Motor on, rohanás, késés, mi kell még a boldogsághoz? Naná, hogy szarul megyünk: a másodosztályú hardver és szoftver könyörtelenül büntet.

Harmadik futam: megmutattuk! Megmutattuk, mit tudunk, ha rendben rajtolunk: második hely az Arwen mögött, akinek végig a nyakán lihegtünk. Volt egy-két szép húzásunk is, mantrázva a szeretve tisztelet taktikusunk jól ismert szófordulatait (rakd tele a fokot báz, csak úgy tudod megverni, ha vele mész vazze, ejcsémábazmegnavégre! stb.). Ezzel a jó érzéssel mentünk ki a partra.

A parton buli, családi hétvége, tűrhető kaja. Kaja közben értekezlet, ahol elmagyarázom a mancsaftnak, hogy mit miért mondok a hajón verseny közben, miért úgy, ahogy és milyen reakciókat várok el, igyekszem növelni az egyéni felelősségérzetet, majd hagyom a mancsaftot is beszélni. Látszólag békében ér véget az értekezlet, lehet, hogy valamit meg is értettek abból, amit mondtam. Majd meglátjuk.

Elered az eső, ahogy az várható volt a sűrű fekete felhők láttán, visszahúzódunk a hajóba, ahol tudatmódosítással és tartalmas beszélgetéssel múlatjuk az időt. Végre megtudom, mit tanul Pipó (humán ökológia) és az mire jó. Tudásom növekedése nem csökkenti a dologgal kapcsolatos kételyeimet, sőt, számos új kérdést vet fel bennem. Ennek azonban nem adok hangot, mert egyszer minden beszélgetésnek véget kell vetni. Az eső elálltával még meglátogatjuk barátainkat a parti asztaloknál, jól tesszük, mert így alkalmam nyílik a telefonom vízállóságát tesztelni. Történt ugyanis, hogy amikor többszöri unszolásomra a Szilviorlót sikerült távozásra bírnom, a far felől hajóra léptem, de csak majdnem. A másodperc tört része alatt megváltozott a világ: minden elsötétült, nagy zajt hallottam, vizet is éreztem. Mikor realizáltam, mi történt, elkezdtem a túlélésemen dolgozni, szerencsére higgadtan elővettem az anno az úszóleckéken tanultakat, alkalmaztam, és fel is bukkantam a felszínre. Kicsit küzdöttem a látszat kedvéért, csapkodás közben megvártam az Orlót, aki pisilniindulásból szaladt vissza Szilvi rémült kiáltozására, a kedvéért megpróbáltam egyedül szabadulni szorult helyzetemből, majd hagytam segítőkészségét érvényesülni: szóval kihúzott. Közben imádkoztam, hogy ne legyen a telefon a zsebemben, naná, hogy ott volt. A hideg víz okozta sokkon és a lelki traumán túl csak a szégyenérzetem volt nagyobb: hogy eshettem ÉN bele a vízbe? Miközben csöpögő ruhában remegő kézzel próbáltam kioperálni az akkumulátort a telefonból, égő füllel láttam Éva arcát magam előtt, hogy röhög mikor meghallja a sztorit. Nem is mesélem el neki, röhögjön a kurvannyán.
Éppen próbáltam reanimálni magam, hálózsák alatt vacogva, amikor bezúdult a jókedvű mancsaftéria a hajóra és elkezdtek fennhangon jókedvűnek lenni. Engem is invitáltak, sértődötten utasítottam vissza, mondván, ne zavarjanak a reboot közben.
Aztán vége lett a napnak.
Másnap reggel a szomszéd hajón elmesélték, hogy fertőző vízbeesést produkáltam, ami mellettünk két további áldozatot szedett. Ők súlyosabb károkat szenvedtek. Lehet, hogy az esőben volt valami?


Vasárnap két további futamot abszolváltunk, szarul, szeretném hinni, hogy ez a hardver hiányosságok miatt volt. De lehet, hogy nem...
De legalább nem volt semmilyen technikai malőrünk. Lehet, hogy ez az előző esti értekezleten elhangzottaknak is köszönhető. Szuper lenne.

A verseny után azonnal irány Füred, Szilvi gyönyörű természeti jelenséget fotózott: a Bakonyt teljesen eltakarta a esővel lelógó felhő, a part viszont élesen látszott. Gusztustalanul giccses.
Az eső persze elkapott minket is, én okosan a kajütben töpörtyűztem, átengedve a bőrig ázás lehetőségét Matyinak, aki élt is vele. Kikötés után ténykedtünk, majd hazajöttünk.

Hát akkor most új fokra fel!